ÉTE-ÉÉT-WGSZ előadássorozat 6. évad 10. epizód

2026. november 5-én az idei tizedik előadásával folytatódott az Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék, az Építéstudományi Egyesület Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete, valamint a Winkler Gábor Mérnöki Szakkollégium közös szervezésében 2020-ben indult előadássorozatának 6. évadja. Az előadás a Széchenyi István Egyetem B1-es előadótermében került megtartásra 17:20–19:30 között.
Az idei év tizedik meghívott előadója Dr. Henkel Beatrix, a Hempy People vállalatcsoport vezetője és a Magyar Ipari Kender Klaszter alelnöke volt. Az előadót Dr. Bozsaky Dávid, egyetemi docens, az Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék vezetője és egyben az Építéstudományi Egyesület Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének elnöke konferálta fel.
Dr. Henkel Beatrix a „Lélegző falak, új építészeti lehetőségek” című előadásában először az ipari kender felhasználási lehetőségeit ismertette az élelmiszeriparon és a textiliparon keresztül egészen a szigetelő- és építőiparig. Ezután rátért a legtöbb mesterséges építőanyaggal szemben az ökologikus, környezetbarát anyagok azon előnyeire, amelyek segítségével megelőzhető az ún. beteg ház szindróma, ami egyes környezetkárosító anyagok épületszerkezetekben való felhalmozódása következtében tud kialakulni és különféle megbetegedésekhez és kellemetlen közérzethez vezethet (pl. fejfájás, fáradtság, allergia, légzési problémák, dekoncentráltság). Az előadás következő részében a kender növényről, majd az ebből kinyert magok, rostok és pozdorja felhasználási lehetőségeiről beszélt. A közönség rövid áttekintést kapott a kender feldolgozásának folyamatáról a vetésen és aratáson át a pozdorja és a rostok szétválasztásáig. Az előadás utolsó szakaszában a kenderrost és a pozdorja építőipari felhasználásáról volt szó. A közönség megépült példák bemutatásán keresztül kapott képet a kender-mész keverékből, monolit technológiával készült falazat építéséről, majd a pozdorja, víz és mész felhasználásával gyártott kender-mész tégla előállításáról, valamint annak favázas szerkezettel való kombinálási lehetőségéről. Az előadást záró részében részletes képet kaptunk a leginkább favázas szerkezet vázkitöltő falaként használt kender-mész tégla legfontosabb anyagtulajdonságairól (testsűrűség, nyomószilárdság, hővezetési tényező, akusztikai tulajdonságok, széndioxid-egyenérték, becsült négyzetméterár). Az előadást a közönség kérdései követték, majd a programot közös szakmai konzultáció és beszélgetés zárta.
Az előadássorozat hamarosan folytatódik a 6. évad 11. epizódjával, amelyre a tanszék és az egyesület továbbra is várja a kedves érdeklődőket az egyetemi hallgatók és oktatók, valamint az építőipari szakmagyakorlók köréből.